Uncategorized

HOLOKAUSZT-EMLÉKNAP A BAPTISTA TEOLÓGIAI AKADÉMIÁN

Színházi előadással egybekötött megemlékezést tartottak a magyarországi holokauszt áldozatainak emlékére 2023. április 21-én a Baptista Teológiai Akadémia dísztermében. Dr. Mészáros Kálmán rektor nyitotta meg az eseményt köszöntőjével, ezután Rosenfeld Dániel Imre kádisát (gyászimáját), majd a sófár megfújását hallhatták és láthatták a jelenlevők, utána következett maga az előadás, a Sárdi Mária Kislány a pokolban holokausztnaplójából készült színpadi adaptáció. Az előadást követően kellett 10-15 perc, míg magamhoz tértem és interjút kértem a darab létrehozójától, Kriszt László rendezőtől.

– Nehéz szavakat találni a látottakra, de kezdjük azzal, hogyan sikerült létrehozni itt a Baptista Teológiai Akadémián ezt a megrendítő, de egyben gyönyörű előadást?
Még az év elején felmerült ennek a gondolata, hiszen előtte már voltunk a Dohány utcai zsinagógában, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Scheiber Sándor Gimnáziumban, a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán, a Rabbiképző – Zsidó Egyetemen, a Goldmark Teremben, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhelyen, a Zsilip Kulturális Központban, hogy csak a főbb vallási kötődésű helyszíneket említsem. Ugyanakkor nagy örömömre szolgált, hogy az egykori, hozzám kötődő egyetemen is be tudtuk mutatni, és az előadást megtisztelte jelenlétével dr. Békési Sándor. Persze mindehhez kellet dr. Mészáros Kálmán rektor úr támogatása, valamint Serafin József és Balla Péter tanár urak segítsége is.

– A monodráma alatt egy nesz se volt, majd néma csend fogadta az előadás végét.
A monodráma úgy indul, mint egy szép mese, ahol egy látszólag gondtalan, szép kamasz kislány hétköznapjaiba pillanthatunk bele. Ez az idillikus kép bevésődik a nézőbe, s mire észbe kap, ez a szép kislány már megeszi halott édesanyja levesét, és lehúzza lábáról a cipőt magának, mai szemmel nézve tiszta horror. Az előadás e két véglet között mozog, a néző pedig érzékeli mindkettőt, vagyis az idill családi légkört, illetve a náci poklot. El lehet képzelni, milyen lehetett igazából a pokol, ahol „15 ezer gyerek közül alig százan élték meg a felszabadulást” (részlet a könyvből)!

– Hihetetlen finoman, érzékenyen lett végigvezetve a történet, a színésznő pedig végig magával ragadott, nem csak engem.
Maga a mindenkori művészet (esetünkben a színház) minél közelebb áll az emberhez, annak bonyolult, összetett lelkületéhez, annál mélyebbre tud lehatolni, de ezzel együtt annál jobban meg tudja szólítani, érinteni a néző lelkületét. Ennél az előadásnál is ezt tapasztalhattuk, a néző pedig ilyenkor kilép saját komfortzónájából, és hagyja magát sodorni az előadás történetével, mint amikor egy kisgyerek belefeledkezik a játékába. Aztán a végén persze jön a katarzis, a „megtisztulás”, ahol a néző visszahelyezi magát a valóságba, és a tapsával köszöni meg ezt az álomszerű utazást. Ehhez pedig három dologra van szükség: egy jó irodalmi műre, egy tehetséges színészre, (esetünkben egy színésznőre), és egy olyan rendezőre, aki nem rontja el az előbbi kettőt! No jó, ez persze vicc volt, de a lényeg, nekem annyi volt a feladatom, hogy le tudjam közvetíteni, színpadra tudjam állítani az irodalmi narratíva emberi mélységeit, a színésznő kollegina Gunyecz Anna pedig ebben méltó társ volt.

– Mennyire szokásos, hogy egy teológiai akadémián csinálnak színházi előadást?
Semennyire vagy nagyon ritkán, sajnos. Pedig a keresztény, főleg a középkori és reneszánsz diákszínjátszásnak hihetetlen hagyományai vannak. Csak reménykedem abban, hogy valaki, valahol, valamikor egyszer felfedezi ezt az óriási keresztény kulturális örökséget, kincset, és bevonja a teológiai gimnáziumi és akadémikus képzésbe!

– Mesélne valamit a Kazán István Kamaraszínházról?
Hogyne, természetesen! 2006-ban alapítottam többedmagammal a Fészek Művészklubban azzal a céllal, hogy „értékkel bíró egyetemes és magyar klasszikus irodalmi művek színpadra állítása, játszása” valósuljon meg, ez a cél azóta sem változott. Főleg zsidó és keresztény témájú előadásaink vannak, ahol a történetekhez, individuumokhoz, azok mondanivalójához kötődik az előbbi két vallás morálteológiája. Ez most egy kicsit túl tudományosnak hangzott, egyszerűbben, a mindenkori ember isteni részét vagy az Istentől való elszakítottságát ábrázoló keresztény nézőpontokat igyekszem ábrázolni, megmutatni minden előadásban.

– Mondana pár példát?
Ilyen például a Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok, ahol egy zsidó lány és egy katonaszökevény fiú találkozik egy romos gellérthegyi villában, kettejük nagyon is hasonló félelmei, traumái ütköznek, hiszen jövőképük nincs, ugyanis nem tudják, hogy megérik-e a másnapot. Vagy ide venném Mastrosimone Pulóvergyűjtő című drámáját, ahol „az illúziók nélküli” Cliff találkozik a „realitás nélküli” Rose-zal, kettejük találkozása és ütközése nem mindennapi helyzetet teremt. A Samuel Beckett nyomán készült Mindjárt jövök című előadás azt az Isten és ember közti elszakítottságot mutatja be, mely a bűneset következményeként magányra és útkeresésre kényszeríti a mindenkori embert, hiszen a teremtett ember nem lehet meg teremtője nélkül. Sartre Zárt tárgyalás című előadásunkban a hit nélküli ember tragédiáját lehet végigkísérni. Ez egy háromszereplős darab, ahol a purgatóriumban találkozik három elhunyt, életükben rendkívül sok gonoszságot elkövető lélek. Kapnak egy utolsó lehetőséget, hogy elhagyják énközpontú (önző) önmagukat, de a hit (Krisztus) nélküli ember sorsa meg van pecsételve. És a végére hagytam a most készülő George Michel Vasárnapi séta című előadásunkat, mely a 70-es évek Angliájában játszódik, és a kiégett, elfásult, érzéketlen embertípust ábrázolja társadalmi szinten.

– Ha jól veszem ki a szavaiból, az előadásaikban fontosnak tartja a nevelő jelleget!
Igen, pontosan. Nemrég olvastam egy tanulmányt, melyben leírták, hogy a keresztény középiskolák-gimnáziumok diákjainak 70-80%-a eltávolodik a kereszténységtől. Tehát van mit tenni ezen a területen is, hiszen a történelmi egyházak hívei folyamatosan fogynak, mert nem rendelkeznek elég megtartó erővel. Szükséges a keresztény kultúrát tágabb spektrumban megmutatni, amely egyfajta kapu (belépő) lehet mindahhoz a felbecsülhetetlen keresztény értékhez, amely egyenesen Krisztushoz vezet, nem vezethet máshoz. A mai fiatal generációkat (véleményem szerint) első körben itt lehet megszólítani, majd bevonni a hitéletbe, hiszen az új ember meghatározása nem más, mint a többé, jobbá és értékesebbé vált ember. „Mert emberi erővel nem válhatunk istenné, csak isteni erővel emberré.” (Dr. Hegedűs Lóránt)

– Hogyan tovább, hol fogják játszani ezt a monodrámát vagy a többi előadást?
Mint ahogy az eddigiekben, most is úgy vagyunk vele, ha hívnak, megyünk, hiszen mi „keresztény kulturális missziót végzünk” immár 17. éve. „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” (Mt 4,4)

– Köszönöm a beszélgetést! Aki többet szeretne megtudni a kamaraszínház tevékenységéről, megtalálhatja a www.kazanistvankamaraszinhaz.hu és a www.mindenamiszinhaz.hu weboldalakon.

Interjú: I. T.

VIOLANATE ÉS A BÍRÓ LÉLEKTANI MONODRÁMA

Különleges megközelítés Herczeg Ferenc színpadi művében

Azon utolsó próbák egyikén jártunk, amikoris a dramaturg-rendező, Kriszt László és a főszereplő, Gergely Zsófia, még egyszer rögzítették azokat a lélektani állapotokat, amelyek a gyilkossággal vádolt nő bírósági tárgyalásán jelen vannak. Violante tagadással, hamis váddal, fenyegetéssel, manipulálással próbálja elkerülni a felelősségre vonást.

Herczeg Ferenc 1921-ben megjelent írását csak nagyon ritkán lehet színpadon látni. Mit gondol, miért?
Mivel nem vagyok irodalomtörténész, ezért csak nagyon óvatosan szeretnék fogalmazni. Herczeg Ferenc a Magyarországi XX. század első felének meghatározó irodalmi és szellemi személyisége volt, magas szintű műveltségének, politikai szerepvállalásának és kifinomult irodalmi tevékenységének köszönhette országos ismertségét, művei közt épPúgy megtalálható volt a dráma, a regény, a bohózat, a költemények, mint a keresztény kultúrkör. A Violante és bíró monodráma mindösszesen 16 perc, ami nem olyan hosszú, hogy érdemes lenne önmagában előadni, de lehet egy olyan önálló produkció, amely óriási kihívás egy színésznőnek, s a néző is kap egy tömör, elgondolkodtató irodalmi és színházi élményt.

– Miről szól a monodráma?
Egy bonyolult, szövevényes, s legfőképp nem szokványos bírósági tárgyalással találkozhat a néző, hiszen csak a vádlott van jelen, senki más, ezért alapvetően monodráma. De az igazi csavart az adja, hogy a bíró sem egy hús-vér ítész, hanem magának a vádlottnak, Violanténak a lelkiismerete, tehát a saját lelkiismeretével áll szemben. Mint általában a bűnnel szembesülő ember, először tagadni, majd másokra hárítani próbálja a terhére rótt bűnöket, de ezek a bűnök mind-mind visszahullnak rá. Azt a koncepciót követtük végig a monodráma próbafolyamat alatt, hogy jóval tágabb horizontba kell helyezni, s ezzel együtt ábrázolni magát a bűnt elkövető embert, s az arra adott lelkiismereti reakciót.

– Akkor ez egy lelki tusakodása Violanténak önmagával, az elkövetett bűneivel?
Igen, de nem a bűneivel, hanem azok bevallásával tusakodik. Ebben a monodrámában nem csak egy emberről, Violantéről van szó, hanem a mindenkori emberről, az elkövetet bűnökről, majd az azt számon kérő helyzetről, mert előbb vagy utóbb mindenki szembesül az általa elkövetett bűnökkel, ki így, ki úgy. Hiszen közülünk is, ki ne szembesült volna már önmagával, a lelkiismeretével? De a mindenkori ember a legtöbb esetben tagadni, majd hárítani próbálja saját bűneit, nem hajlandó (legalább önmagának) beismeri, inkább körömszakadtáig küzd, harcol ellene. Ha pedig nincs őszinte beismerése a bűnnek, akkor nincs isteni kegyelem, amely legalább segít elhordozni azokat a következményeket, amelyek a bűn velejárói. Mert természetesen nem létezik, hogy önmagában a bűn megvallása elkerülhetővé teszi magát a büntetést, de az emberek legtöbbje eddig el sem jut, megmaradnak a konok tagadásnál, még saját magukkal szemben is. Ennek pedig csak egyetlen ellenszere van, a töredelmes, őszinte (önmagunk előtti) beismerés. Ugyanis a bűn lélektanilag olyan, mint egy pusztító vírus, amit hiába tagadunk vagy nem veszünk róla tudomást, előbb-utóbb elhatalmasodik rajtunk, végül megöl. Erről a lélektani folyamatról szól a monodráma.

– A színésznő megdöbbentő hitelességgel jelenítette meg ezt az elvetemült asszonyt, és magával ragadóan adta meg magát sorsának, a halálos ítéletének. Seregnyi lélektani réteg, s mindez egyetlen rövidke monodrámában!
Hát kétségtelen, hogy ennyire sűrű, feszített és változatos dramaturgiát Herczeg szinte egyik műve sem tartalmaz, s akkor még nem szóltam arról, hogy milyen sok értelmezési lehetőséget kínál. Herczeg Ferenc ebben a monodrámában elénk tárja általános értelemben a bűn lélektanát, s az arra adott automatikus emberi válaszokat, a feloldást pedig átutalja a keresztény megváltás, kegyelem tanához miszerint „a bűn maga a büntetés”, vagyis nincs olyan bűne az embernek, amellyel valamikor ne kellene szembesülnie, s annak következményeit viselnie.

– Nem tudom, jól láttam-e, hogy párhuzamban volt a színészpedagógia a rendezéssel?
A színészpedagógiának (véleményem szerint) mindig jelen kell lennie egy színházi próbafolyamatban, hiszen a színész saját lelkivilágát figyelembe véve, csak azon keresztül lehet hitelesen interpretálni egy művet, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, példát is mondok rá. A Rómeó és Júlia darabban Júlia egy 13 éves tiszta lány, ezt nyilvánvalóan nem tudja eljátszani egy mai 13 éves színésznő, csak egy olyan, aki 23 éves, mai szemmel 15-16 évesnek néz ki, de már átélte a párkapcsolat a szerelem pozitív és negatív tapasztalatait. Egy színész a megélt életeseményeiből tud csak kiindulni, azt művészi fokon visszaadni, amit nem élt meg az életben, azt csak illusztrálni tudja. Tehát figyelembe kellett venni azt a finom egyensúlyt, kapcsolatot az élettapasztalat és a művészi munka közt, amely révén ábrázolni tudtuk Violante romlott, bűnös lelki világát.

– A színészi teljesítmény mellett megemlíteném a díszletet, hogyan kell értelmezni?
A díszlet szimbolikus, lényegében a lélek börtönét illusztrálja, amelyből már nincs visszaút. Ebből csak előre lehet jutni, mégpedig a töredelmes beismerés és megbánás irányába, amelyet, mint már említettem, az isteni kegyelem fog megítélni. A mindenkori ember a bűnnel eltávolodik Istentől, a töredelmes megbánással viszont visszatérhet hozzá.

– A beszélgetésünk vége felé, Gergely Zsófia színésznőről, megtudhatnánk többet?
A színésznő azok közé tartozik, akiket a fiatalkori élet előbb elterelt a színészi pályától (vannak még így jópáran), majd egy sokkal magasabb értelmi, szellemi és érzelmi szinten visszaterelt. Tehetséges, szorgalmas (ma már kolléganő), aki tudja a határait, de a végtelen lehetőségeit is. Számára a mindenkori színház egy olyan létállapot, amelyben tud lubickolni, de ezért meg is tesz minden tőle telhetőt.

Hol és mikor lesz megtekinthető ez a mélylélektani monodráma?
A Fészek Művészklubban, de arra, hogy pontosan mikor, most nem tudok válaszolni. Aki szeretne többet megtudni, az tekintse meg a www.kikszinhaz.hu weboldalunkat.

– Köszönöm a beszélgetést!


Interjú: Cs. Pál
Fotó: Bujnovszky Vanda

Különleges színházi előadás – Szenes Hanna egyetlen színművét mutatták be

A színmű a „Zsidó hősök - Szenes Hanna 100” kulturális program keretében lett bemutatva

Kedves olvasóink megszokhatták, hogy időről-időre beszámolunk a Kazán István Kamaraszínház előadásairól. Nemcsak azért, mert színvonalas előadások jellemzik, hanem mert manapság oly kevés híradás közvetíti az értékkel bíró kultúrát, színházat. Beszélgetőpartnerem Kriszt László dramaturg-rendező, akinek nevéhez olyan klasszikusnak számító előadások fűződnek, mint Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok, Mastrosimone: Pulóvergyűjtő, Albee: Mese az állatkertről, Sárdi Mária: Kislány a pokolban, G. B. Shaw: Szent Johanna, Tadeusz Borowski: Nálunk Auschwitzban, Herzl Tivadar: Izrael lángja, a Samuel Beckett nyomán íródott Mindjárt jövök abszurd-szimbolista játék, és a mostani, Szenes Hanna: A hegedű című színműve, mely a zsidó kibucok úttörő időszakában játszódik. Távolabbról közelítve, a színmű a „Zsidó hősök – Szenes Hanna 100” kulturális program keretében lett bemutatva.

– Miért tartotta fontosnak színpadra alkalmazni a kulturális program keretében?
Egyrészt, mert így vált teljessé az irodalmi munkásságának átfogó bemutatása, másrészt a kibucról szóló színműve az álomszerű mélységből előbukkanó emberi közösség iránti igényét, az egyén önkiteljesítésének küzdelmeit, az örök jóravalóra törekvést, a zsigerből jövő új haza meglelését és a fiatalság egyik legnagyobb csodáját, a szerelem vágyának kivetítését közvetíti. E vágyak pedig egy sokkal nagyobb emberi és kulturális horizontra nyitnak kaput, amely, legalábbis számomra, egyetemes értékeket hordoz, hiszen, csak egy példát kiemelve, ami a zsidóságnak erec Izrael, az a magyaroknak a Kárpát-medence.

– Szenes Hanna születésének 100-ik évfordulóját a magyar kormány is támogatta, ebben az évben több róla szóló kulturális program volt látható, miben különbözik, miben más az önök színházi koncepciója a hasonló rendezvényektől?
Nem tudom, hogy mások milyen felfogásban nyúltak Szenes Hanna emlékéhez, irodalmi hagyatékához, mi mindenesetre egy átfogó, komplex képet akartunk megjeleníteni, felhasználva az autentikus levelezését, verseit, a róla szóló beszámolókat, mindezt kiegészítve autentikus zsidó zenével és a róla szóló történelmi előadással. Ennek egyfajta csúcspontjaként pedig elsőként alkalmaztam színpadra A hegedű” című színművét.

– Egy ősbemutatón mivel szembesül a dramaturg-rendező?
Mivel nincs színházi háttéranyag, amihez viszonyítani lehetne, például, hogy milyen megközelítést alkalmaztak már a dramaturg-rendező kollégák, ezért amikor az irodalmi szöveget színpadra alkalmaztam, akkor egyszerűen hallanom kellett, hogyan hangzik a leírt, majd a későbbiekben kimondott szöveg. Szenes Hannának A hegedű című írása, habár színműnek lett besorolva mint irodalmi kategória, azért muszáj volt egy kicsit a 21. század színpadi narratívájához igazítani, hogy a szöveg, s főleg annak tartalma újra élővé váljon, s ne csak hallják, hanem értsék is a nézők. Nehéz, de felemelő volt az ez irányú munkám, hiszen egy olyan ember egyetlen irodalmi alkotását kellett hűen visszaadnom, akit nagy tiszteletben tartanak Izrael Államban.

– Amikor részt vettem a félig előadás, félig stream felvételen, ön azt mondta, hogy Szenes Hanna egyéni tragikus sorsát egy tágabb spektrumban látja.
Feltétlenül, hiszen ebben az időszakban, amit vészkorszaknak is nevezünk, egy egész európai zsidó nemzedék pusztult el, ölték meg. Ez az emberi veszteség pedig nem csak Magyarország, nem csak Izrael Állam, hanem egész Európa számára volt veszteség, ezért muszáj egyfajta mementóként megjeleníteni, hogy soha többet ne fordulhasson ez elő. De elég, ha csak a doni katasztrófára utalok párhuzamosan, ahol szintén egy egész fiatal magyar nemzedék veszett el.

– Milyen volt a színpadi munka, milyen kihívásokkal kellett szembesülni?
Improvizáltam.

– Ezt hogy kell érteni?
Kísérleteztem, s ami nem működött a színpadon, megkerestem hogyan tud működni, ehhez pedig kaptam kiváló színészkollégákat, akik türelmesek és főleg partnerek voltak. Merthogy a színházi munka az egy nagy közös játék, amely ha átitatódik emberséggel és szakmaisággal, akkor tud maradandót vagy emlékezetest létrehozni.


– Kiket láthatunk majd a folytatásban? Merthogy nyáron ezt egyfajta elő bemutatóként mutatták be.
A három főszereplőt Gunyecz Annát, Gergely Zsófiát és Illés Tamást külön ki kell emelnem, de a többiek is, mint Szalay Eszter Barbara, Horváth László, Papp László színészek, Horváth József, Rosenfeld Dániel Imre, Neumark Zoltán, Mezei Gábor zeneművészek, Dr. Róbert Péter történész, Kárer László operatőr, Galambos Zoltán fényterv és Győri Attila fotós, akik mindannyian kiváló munkával járultak hozzá a kulturális program megvalósításához.


– Mikor és hol lesz látható legközelebb?
2022 őszére tervezzük tovább játszani a Fészek Művészklubban.


– Színházat csinálni anyagi támogatás nélkül nem lehet.
Örülök, hogy megemlítette, minket az NKA támogatott, de mások is segítettek, nem feltétlenül anyagiakkal, hanem például dologi, tárgyi vagy szakmai hozzájárulással. Ezúton is köszönet mindenkinek, akik idáig vagy a jövőben fognak minket támogatni!

– Beszélgetésünk végén, aki szeretne többet megtudni erről a kulturális programsorozatról, az hol tud több információhoz jutni?
A www.kazanistvankamaraszinhaz.hu, a www.kikszinhaz.hu és a www.mindenamiszinhaz.hu weboldalakon.


– Köszönöm a beszélgetést!

 

Cikk: Cs. Pál.

Fotó: Győri Atilla

Grafika: Kárer László

A lélek ereje – határtalan dimenziók

Frenák Pál: Secret Off_Man kritika

Fotó: Rohonczi Anita

Állja az a közmondás, hogy a lélek ereje határtalan. Mindenesetre a FrenÁk Társulat Secret Off_Man című előadása ezt bizonyítja. S hogy mi az a titok, amely kiemeli a társulatot a magyarországi modern stílust képviselő táncegyüttesek nagy tömegéből? Nos, az maga a Frenák jelenség. Nem megkerülve magának az előadásnak az általános esztétikai, formanyelvi és egyéb értékei megfogalmazását, de muszáj pár gondolattal megvilágítani a jelenség modern tánctörténeti hátterét.

Magyarországon már a 70-es években, Jeszenszky Endre balett mester volt az első, aki a modern amerikai és európai tánckultúrát meghonosította, tanította. Kapott hideget-meleget, s az akkori magyar tánctársadalom vezető rétege nem is fogadta be. Ellentétben azokkal a fiatalokkal (többnyire a balettintézetből kirúgottakról van szó), akik egyfajta létmódként jártak anno a Mestihez. Megjegyzem, hogy az akkori fiatal táncosok alkotják a mai moderntánc pedagógusok és koreográfusok vezető vonulatát. Aztán a 80-as évek elején-közepén elérkeztek hazánkba is az amerikai és a nyugat európai modern- és kortárstánc jeles képviselői, mint Matt Mattox és sokan mások. Angelus Iván volt az, aki jó érzékkel meglátta, megérezte, hogy a már akkorra avassá vált és kizárólagos Vaganova rendszerrel a világ tánckultúrájának a végén kullogunk. A 90-es években (rendszerváltozás időszaka) sok magyar táncos ment ki Európába, s volt, aki hónapokig, és aki évekig tanult a legkülönbözőbb professzionalista együtteseknél. A többség azonban -tisztelet a ritka kivételnek- pusztán szolgai módon másolva az adott stílust, irányzatot, azt haza hozva a sajátjaként adta közre, s aratott időszakos sikereket. Sajnos ez a tendencia napjainkban is kitartóan van jelen honi tánckultúránkban. Ugyanakkor igen kevesen, de voltak kivételek is. Ilyenek voltak pl. Frenák Pál és Berger Gyula. Megjegyzem, mindketten Jeszenszky mesternél tanultak. S miben volt Frenák Pál más, mint mások? A válasz esszenciája, hogy túl a modern tánctechnika szélesítésén, komplex módon, önmaga egyéniségét nem feladva, érzelmileg, értelmileg tudott fejlődni, s amely eredményének egyik csúcspontját láthatja most a nagyközönség. Egyszerűbben fogalmazva, nem tartozott az kiüresedett, középszerű utánzók közé.

De ráfordulva az új táncprodukcióra, Frenák alkotóként nem pusztán a modern tánctechnikából indul ki, s majd utána rendeli hozzá a tartalmat, hanem pont fordítva. Alapvetően önmagából merít, saját érzelmeiből, saját világlátásából indul ki, s mindehhez keresi meg azokat a formai (fény, díszlet, jelmez, koreográfia, stb.) elemeket, amelyek egységes megjelenése a tartalmi mondanivalóval alkot egy koherens egységet, s ezáltal válik különleges és egyedi és művészi értékkel bíró alkotássá.

Fotó: Rohonczi Anita

A Secret Off­_Man című előadás egészen frenetikusan elegyíti s ábrázolja ki azokat a mély emberi érzelmi struktúrákat, amelyek magát a belső embert alkotják. Gyors egymásutáni külső-belső indulatok, vágyak, ösztönszintek, érzelmek kaotikus változások, amelyek egyszerre utalnak káoszra, rendre, egységre, tehát magára a mindenkori emberre. Frenák Pál alkotásán, amelyet közös együttesmunkával hozott létre, jól érzékelhető a rendezői primátusa, amelyet érzékelhetően intelligens módon kezelt, s meghagyta a társulat egyéniségeinek az alkotás lehetőségét, ami által mindenkinek az individuuma, művészi felfogása nemzetközi szintű produkcióvá avanzsálta a Secret Off­_Man-t. Frenák Pál 2022-es táncprodukciója a legkifinomultabb, legérzékibb, leglátványosabb produkcióvá érett, pedig az előző művei is nem kevés inspiráltsággal bírtak. Habár a siker önmagában mulandó, de a mostani előadásban látható koreográfia, fény, díszlet, jelmez, zenei szerkesztés, és hát maguknak a táncosoknak a hihetetlen tánctechnikai tudása, amelyet mind alárendeltek a produkció tartalmi mondanivalójának, nos, ezek egységes megjelenése teszi nemzetközileg is, figyelemreméltóvá. Csak remélhető, hogy ez a produkció eljut Magyarország értékes, színvonalas, egyedi moderntáncot kedvelő közönségéhez, és akkor még nem tettem említést a nemzetközi kulturális piac lehetőségeiről. Érdemes minél előbb elkapni egy-két (véletlen) fel nem használt jegyet, mert ennek a produkciónak a híre hamar el fog jutni Európa minőségi táncszínpadjaira, s méltó módon képviseli majd azokat a magyar táncalkotókat, akik igazi művésszé értek és mára már képesek emlékezetest alkotni.

S álljon itt azoknak a neve, akik a felejthetetlen produkciót sikerre vitték:

Koncepció: FrenÁk. Koreográfia: R_Társulás. Szereplők: Anibal Dos Santos, Esterházy Fanni, Lőrincz Emma, Vasas Erika, Eoin Mac Donncha, Maurer Milán, Keresztes Patrik. Színpadkép: Victoria Frenák. Díszlet: Kiss Péter és Molnár Szabolcs. Fény: Vajda Máté. Zene: Halász Gábor, Hunyadi Máté. Hang: Horváth András. Kosztüm: Henez Mariann. Maszkmester: Ipacs Szilvia. Dramaturgiai konzultáns: Dr. Horváth Nóra

Budapest, 2022.04.09. 

Kriszt László

Romlott lelkek a Zárt tárgyalás című Sartre drámában

Interjúbeszélgetés az előadásról, és a mindenkori színházról

A Kazán István Kamaraszínház 16 éves fennállása alatt olyan közönségsikert arató előadásokat mutatott be, mint Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok, Albee: Mese az állatkertről, Mastrosimone: A pulóvergyűjtő, Sárdi Mária: Kislány a pokolban, Tadeusz Borowski: Nálunk Auschwitzban vagy a G. B. Shaw: Szent Johanna című művéből készült Magányos Johanna monodráma. Egy különleges, érdekfeszítő drámát mutatott be a Kazán István Kamaraszínház 2022 tavaszán. Erről és a mindenkori színházról beszélgettünk egy hosszúinterjú keretében a dráma dramaturg-rendezőjével, Kriszt Lászlóval.

– Gondolom a fentiekben felsorolt minőségi színházi munkát szeretnék folytatni?
Ha az értékkelbíróságot vesszük alapul, akkor igen, ha a közönségsikert, akkor nem feltétlenül. A közönségsiker ugyanis nem feltétlenül hordozza magában a művészi értékeket, mert közönségsikert arathat (s, arat is) a közönséges, a vulgáris, a kommersz vagy a rossz példaképként állítása, a végtelen ripacskodás stb, láthatunk erre manapság is nem egy példát.

– Miért időszerű a Zárt tárgyalás?
A Sartre-éhoz hasonló irodalmi művek mindig időszerűek, maximum az adott társadalmi történések hol felerősítik, hol ellaposítják, ugyanis az emberiség nagy kérdései, mint mi az élet értelme, mi módon teljesíthetjük be létünket, hogyan lehet erkölcsösen élni, stb., mindig ott feszülnek az egyén és a közösség, az egyén és a társadalom közt. A most elhúzódó járvány pedig akarva-akaratlanul felerősítette ezeket a kérdéseket.

– Akkor ez, tudatos darabválasztás volt!
Igen, teljes mértékben. A több mint 2 éve velünk lévő járvány, rendkívül megviselte a mindenkori kultúrát, ezen belül a színházakat, s mivel a színházat is -mint mindent- emberek csinálják, hihetetlen egzisztenciális, morális és pszichés terheléssel, kihívással szembesültek. Az előadás éppen a megélt életek megélésének, vagy kiélésének kérdéseit tárja a néző elé. Az élet megélése ugyanis, maga az élet értelme, az élet kiélése pedig csupán a magunk mögött hagyott élet lehetősége, tehát nagyon nem mindegy hogy melyikkel azonosul az ember.

– Milyen okból vette elő ezt a Sartre drámát?
A darabot már elkezdtem rendezni 2018-ban, de sajnos egyeztetési problémák miatt, nem tudtuk bemutatni. Azt gondolom, Sartre e drámája ma is aktuális, hiszen olyan lélektani tükröt állít a mindenkori ember elé, amely megfontolásra érdemes. Ki ne követne el bűnöket az életében? Ezek a bűnök pedig, ha akarjuk, ha nem, előbb-utóbb visszaköszönnek életünk bizonyos szakaszaiban, de legkésőbb halálunk közeledtével egészen biztosan.

– A műsorfüzetben olvastam, hogy a haláluk után, egy szobában találkoznak ezek a romlott lelkek.
Igen, mert ekkor már visszavonhatatlanul, megváltozhatatlanul maguk mögött hagyták azt az életet, amit rosszul éltek meg vagy éppen kiéltek. Ahogy a Bibliában olvasható „És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás”. Sajnos az emberek többsége nem megéli, hanem kiéli az életét, a bűneikkel való szembesülés pedig elkerülhetetlen, de akkor már legtöbbször késő.

– Milyen további gondolatokat közvetít a darab?
Túl azon, hogy érdekfeszítő, végig feszített tempót követ, soha nem hagyja lankadni az irodalmi narratívát. A mondanivalója pedig tömören: akkor éld meg az élet csodáját, akkor élj jól és helyesen, amikor megadatik, utána már késő.

– Mondana valamit a szereplőkről?
Először is nagyszerű egyéni alakításokat lát a közönség. Inés karaktere nagyon nehéz színészi kihívás elé állította a Gergely Zsófia színésznőt, de azt gondolom, hogy hihetetlen erős személyiségként van jelen az előadásban, az Estelle szerepét alakító Gunyecz Anna színésznő egy újabb nagyszerű alakítással bizonyítja tehetségét, a Garcint alakító Illés Tamás színművész méltó partnere az előbb említett kolléganőknek, végül pedig, egy kisebb szerepben (Szobainas) látható a fiatal, 18 éves Kovács Domonkos. Ők  azok, akik ezt a nehéz irodalmi narratívát élővé teszik, emberközelbe hozzák, hiszen a mindenkori színház egyik csodája az, hogy lehetővé teszi a nézőnek az azonosulást, annak elfogadását, vagy elutasítását.

– Az önök társulatát hogyan érintette a pandémia?
Akárcsak a többi, államilag finanszírozott vagy magán társulatot, rendkívül megviselte a járvány, magán színházként minket talán sokkal jobban. Az emberek visszahúzódtak, minimalizálták a kapcsolatukat az élő kultúrával, az egész áthelyeződött az online térre. Természetesen a virtuális tér nem azonos az itt és most színházi élményével, és ezzel a paradox helyzettel nem is tud nagyon mit kezdeni a szakma.

– Önök új színházi weboldallal rukkoltak elő és új felhívásokat tettek közzé.
A kultúrában ritkán szükségből kell erényt kovácsolni! Amikor nincs fegyver, pénz, paripa, akkor kell a művészi kreativitás felé fordulni!

– Mit ért ez alatt?
A volt színész növendékeim, akik ma már inkább kollégák, ugyanúgy magukon érzik ezt a több éve fennálló lehetetlen helyzetet, ezért kreatív részt vállaltak a színházcsinálás nem könnyű feladatából, s kezdésként összehoztak egy új színházi weboldalt, a www.kikszinhaz.hu-t ami egyébként a Kazán István Kamaraszínház rövidítéséből jött létre. A színész castingot azért hirdettük meg, mert nagyon sok képzett, jó színész nem tud színpadra kerülni, mert egyszerűen nincs lehetőségük. A Fészek Művészklubban, ahol jelenleg működünk, mi megteremtjük az alapvető színházi körülményeket, dramaturgia, rendezés, próbahely, a szakmai fejlődést stb. a csatlakozni kívánó színészkollégák pedig adják a tudásukat, a munkájukat, hozzájárulnak, segítik fenntartani és fejleszteni a kamaraszínházat, mert csak közös erőfeszítéssel lehet a felszínen maradni, a színész pedig csak a színpadon színész. Lassan át kell állítani azt a gondolkodást, miszerint én színész vagyok, nekem mindent tegyetek a fenekem alá! Ez csak akkor lehet igaz, amikor az adott színész már befutott, de addig el is kell tudni érnie úgy, hogy az alatt az idő alatt még fejlődnie is kell!
A 2022-es őszi show műsor énekes-táncos castingunkkal, a „Gershwin Show” és a „Musical Pódium” zenés sorozatát szeretnénk folytatni. A „Magyarország jó hírnevét erősítő programsorozat” online közzétételét pedig az tette szükségessé, hogy eddig nem sikerült a szokásos csatornákon eljuttatni a kultúrpolitika felső vezetéséhez, pedig mind a magyarországi, mind pedig a nemzetközi kulturális programok komoly művészeti értékeket képviselnek. A magyarországi programok főleg a zsidó-keresztény kultúrkörbe tartoznak, a nemzetközi meg tényleg nemzetközi, mindegyik egyben „világpremier”. Abban bízunk, hogy felfigyel rá a magyar és a nemzetközi gazdasági elit, hiszen a kultúra is egyfajta üzlet, pláne ha egyedi, új, és különlegeset képvisel.

– Milyen más gondolatokat osztana meg a kultúráról az olvasókkal?
A színházban (de ez igaz a mindenkori kultúrára is) azt szoktuk mondani, hogy vagy emlékezetest, vagy maradandót kell alkotni, a többi úgyis a kukába végzi. Jelenleg kb. 80%-a kukában végzi, s hiába a magyar kormány nagyvonalú támogatása, ha nincs egyfajta értékmérő kontroll. Ami pedig a színházat szerető vagy művelő fiatalokat illeti, munka, kitartás, áldozathozatal, elmélyülés nélkül nem lehet magasszintű művész. Közepes igen, de annak mi értelme? A legtöbb, a színházat választó fiatal idővel abbahagyja, elfordul a közepes, a színvonal nélküli, érték-nélküli megélhetési létmód felé, hiszen a világ is többnyire ezt preferálja, s az életük (színházi) álma ugyanúgy szertefoszlik, mint majd a későbbi vágyaik. Ugyanis ahhoz, hogy az életben elérjük a vágyainkat, álmainkat, adott területen nagyon magas szintet, színvonalat kell elérni, s ahhoz ugyanazok a képességek kellenek. Ha ezek a tulajdonságok nem fejlődnek, nem fejlesztik folyamatosan, akkor a személyiségük mint merítés üres lesz, nem lesz mit kivenni önmagukból a későbbiekben.

– A végére hagytam azt a kérdést, hogy kikkel dolgozik együtt és mik a jövőbeli tervei?
A kérdést köszönöm, hiszen én egyedül semmire sem lennék képes. Gunyecz Anna, Gergely Zsófia, Dombrádi Alina, Ripli Zsuzsanna színésznők, Illés Tamás, Horváth László színészek, Rosenfeld Dániel Imre kulturális menedzser, Kárer László operatőr-vágó és Pinke Éva, Bujnovszky Vanda, Götzinger Laura, Győri Attila és Telegdy István fotósok képezik  a jelenlegi magot, de éppen ezt a kört szeretnénk bővíteni! Ami pedig a felhívásokat és a jövőbeli művészeti terveinket illeti, azpkat meg lehet tekinteni a www.mindenamiszinhaz.hu és a www.kikszinhaz.hu weboldalainkon! Mi mindenesetre tesszük a dolgunkat, hiszen a színházat vagy szívből csinálja az ember, vagy sehogy!

Köszönöm a beszélgetést!

Cs. P.

Kriszt László koreográfus, színházi rendező: Elsősorban emberek vagyunk, s csak azután művészek!

Olvasóink megszokhatták, hogy időről-időre beszámolunk a Kazán István Kamaraszínház – KIKSzínház előadásairól. Nemcsak azért, mert színvonalas előadások jellemzik produkcióikat, hanem mert manapság oly kevés híradás közvetíti az értékkel bíró kultúrát, színházat. Beszélgetőpartnerem Kriszt László dramaturg-rendező, akinek a nevéhez olyan klasszikusnak számító színházi előadások fűződnek, mint Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok, Mastrosimone: A pulóvergyűjtő, Albee: Mese az állatkertről, Sárdi Mária: Kislány a pokolban, G. B. Shaw: Szent Johanna művéből készült Magányos Johanna, Tadeusz Borowski: Nálunk Auschwitzban, Herzl Tivadar: Izrael lángja, a Samuel Beckett nyomán íródott Mindjárt jövök abszurd-szimbolista játék, Sartre: Zárt tárgyalás, Herczeg Ferenc: Violante és a bíró és a legújabb, Szenes Hanna A hegedű című színműve.

Kriszt László rendező-koreográfus, tánc és színészpedagógus több mint 40 éve van jelen a hazai színházi életünkben. 1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola zenés szakán. Mint mondta, habár a pályája döcögve indult, de utána 20 évig tartott a sikerszéria. Közben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakát Fodor Antal osztályában, vele párhuzamosan televíziós koreográfiákkal hívta fel magára ismét a szakma figyelmét. Az elmúlt 16 évben színészpedagógusként és színházi rendezőként működött, ezen időszak alatt teológus és kultúrtörténész mesterdiplomát szerzet. Ahogy ő mondja, „a színész, a rendező, a koreográfus, és egyáltalán az alkotóművészek csakis az életben megtapasztaltakat, megélteket adhatják vissza művészi szinten, más merítési lehetőségük nincs, mert baldachinos ágyból még senki sem vált művésszé”. Érdekes, színes egyéniség, aki nem csak a világgal, hanem önmagával is nagyon kritikus. Szakmai életéről, munkásságáról, az álmairól, a minket körülvevő világról is szó lesz a most következő interjúbeszélgetésünkben.

– A felvezetőben igyekeztem a szakmai munkásságát összefoglalni, kihagytam valamit?
k. L. Hát persze, rengeteg minden kimaradt, de nem szeretném, ha ez a beszélgetés arról szólna, hogy elkezdem itt fényezni magam. Az érdekesebb lehet, esetleg tanulságosabb, hogy mit tartok értékesnek, vagy éppen értéktelennek, vagy mit tettem jól, és mit nem eddigi szakmai pályafutásom során.

– Hogyan látja a saját szakmai útját, beteljesültek az álmai?
k. L. Rendkívül fontosnak tartom, hogy az embernek legyen álmai, különösen manapság, amikor fásult, érdektelen, közönyös fiatalokkal találkozom. De az még fontosabb, hogy az ember keresse meg, dogozzon, tanuljon, harcoljon az álmai megvalósításáért! Jómagam a múltban sajnos túlságosan öntörvényű voltam mindig, s ez így utólag nem segítette a szakmai karrieremet. De mára már megtanultam, hogy legalább annyira kell komolyan vennem a kifelé való igazság- és érték ítéletemet, mint magam felé. Visszatérve a kérdésére, természetesen voltak nekem is álmaim, melyek részben megvalósultak, mint az Ének az esőben főszerepe, vagy hogy közel 40 év kihagyás után beindult az egyetemi koreográfusképzés (volt hozzá jócskán közöm), és az hogy egész ügyes rendező és színészpedagógus vált belőlem. Persze jelenleg is vannak még beteljesületlen álmaim, mint a Gershwin Story két részes modern balett, vagy a Mindörökké királynő c. zenés dráma, vagy a Klímavédelmi modern balett és egy nagyszínházi prózai rendezés is ezek közé tartozik.

Kriszt László büszke arra, hogy eljátszhatta az Ének az esőben című klasszikus főszerepét

– Ön egy igen tehetséges ember, másoktól legalábbis ezt halottam!
k. L. Az, hogy ki a tehetséges, és egyáltalán mi is a tehetség, az egy nagyon összetett, bonyolult kérdés, s ezzel együtt a válasz is nagyon nehéz. Magamat csak nagyon ritkán éreztem jónak, (tehetségesnek), más színházi szakemberek és a nézők jóval többször (mint később megtudtam). Mindig is volt bennem egyfajta kishitűség. Azt szoktam mondani alkotóként: emlékezetest vagy maradandót létrehozni, e kettőért van értelme a művészi alkotó munkának, áldozatnak, kitartásnak, a többi úgyis a kukában végzi. Éppen ezért mindig úgy álltam a szakmai munkához, hogy e kettő közül sikerüljön valamelyik, ezért mindig megtettem azt, ami rajtam múlott, talán többet is.

– És, sikerült?
k. L. Szerintem maradandót eddig nem, de emlékezetest sikerült, előadóként és alkotóként is megvalósítanom, s ez örömmel tölt el. Legalább van mire visszatekintenem, és hát a maradandó alkotás létrehozása sincs feladva!

– Akkor gondolom ezt is tanítja, mint tánc és színészpedagógus.
k. L. Igen. De a tanítás hihetetlenül nehéz, hiszen ahány tanuló, annyi személyiség, annyi egyedi megközelítést kíván. Ehhez idő kell, és persze sok-sok szorgalom a tanulók részéről. Amúgy is, ahogy szoktam mondani: az egész személyiség pozitív változása nélkül nem lehet szakmailag sem  fejlődni, mert a színész egész merítése önmagából fakad. Ezt sokan nem értik, vagy egyszerűen nem tudatosítják magukban. Ezért fontos a műveltség, a kultúra, valamint az életben megélt akár pozitív, akár negatív élmények, mert ezek együttese épül be az emberbe. Az pedig köztudott, hogy csak azt tudjuk magunkból kiadni, amit már egyszer befogadtunk, magunkévá tettünk.  A mindenkori alkotónak vagy előadónak mindezeket művészi szinten kell tudnia magából visszaadni, megjeleníteni a színpadon.

– Érdekes, újszerű megközelítés…
k. L. A fenéket, csak egyszerűen, érthetően van megfogalmazva, sokan a szakmából szeretik a hokuszpók-csiribi-csiribát, azt hiszik, hogy a művészet attól művészet, ha még maga a művész sem érti azt, amit alkot vagy előad. A művészetnek tartózkodnia kell az elefántcsonttorony-effektustól, főleg a mindenkori színháznak, vagyis művészinek, értékkel bírónak és érthetőnek kell lennie.

– Mint színészpedagógus, mit ajánlana a mai kezdő fiataloknak?
k. L. Mindenkori korosztályi sajátosság, hogy minden második fiatal, énekes, színész vagy éppen táncos akar lenni. Ezen elképzelésükhöz nem kalkulálják hozzá (de élettapasztalat híján nem is tudják), hogy ez a szakma, nevezzük összegzően előadó-művészeti ágak, tanulása, művelése, milyen sok lemondással, mennyi kitartással, szorgalommal, kudarccal és kihívással jár, s akkor csak egy pár, a szakmánkkal járó jelzőt használtam. Tehát mindezzel annyit szerettem volna mondani, hogy ha hiányoznak ezek a személyiségjegyek, akkor rövid időn belül vagy lemorzsolódnak, vagy kudarcokkal teli szenvedés lesz az egész életük.

– Vagyis nem lehet mindenkiből színész, énekes vagy táncos?
k. L. Nem bizony. De hogy kiből lehet, vagy lesz előadóművész, ha hiszi, ha nem, nem is a külső körülmények (habár azok is igen meghatározók), hanem adott személy belső, lelki, szellemi, értelmi képességei fogják eldönteni. Mert ha ezek a képességek megvannak (magas szinten), akkor ezek befolyásolják a körülményeiket, és nem a körülmények determinálják az egyént. Persze nem lehet ezt csak fekete-fehérben kifejteni, hiszen minden embernek mások a körülményei, de a lényeg, hogy amennyiben sikerül az adott fiatalnak elindulni egy értelmi, szellemi, érzelmi és kulturális fejlődés útján (persze megtalálva az ezt irányító mestert, szakembert), akkor nagy eséllyel fogja elérni azt, ami szíve vágya. Még egyszer hangsúlyozom, ez egy nagyon nehéz pálya, a külsőségek sokakat megtévesztenek.

– Tehát, ha jól értem, az előadó-művészet is csak eszköz az személyiség fejlődéshez.
k. L. Pontosan. A mindenkori előadó-művészet csak eszköz lehet ahhoz, hogy a mai fiatalok többé, jobbá és értékesebbé váljanak. A többit, a jókor jó helyen, a nagy lehetőség, stb., azt nem lehet befolyásolni. Gondoljon bele, lehet úgy horgászni, hogy kijelentem, hogy csak 1 kg 50 dkg-os ponty akadhat a horgomra? Naná, hogy nem, de a többi, az rajtam múlik, a befektetett mennyiségi és minőségi munkán. Sajnos ezekkel nincsenek tisztában a mai fiatalok, hiszen a legtöbbet szeretnék elérni a lehető legkevesebb munkával, tisztelet a kivételnek.

– Az online térben nézve a művészeti iskoláját, intenzív munkát feltételeztem, jól láttam?
k. L. Abszolúte, éppen ezért jeleztük, hogy kíméljenek az unatkozók, a lusták, a semmit nem akarók, stb. Így értük el azt, hogy mindegy ki honnan jött, milyen a kulturális szintje, ha akar tanulni, ha megtesz (lehetőségei közt) mindent, akkor tud fejlődni, s akkor lépésről-lépésre előbbre fog jutni, de mindenhez idő kell, azt nem lehet felgyorsítani, kikerülni.

– Ön nagyon komolynak tűnik, amikor ezekről beszél.
k. L. Az sose baj, egyébként komolyan veszem azt, amit csinálok, máshogy nem is lehet, de a külső páncél mögött lágy szív dobog, mert mégiscsak az elsősorban emberek vagyunk, s csak azután művészek nézetet vallom. A dolgokba nem beledögleni kell, hanem megélni, amibe belehal valaki, nos, azt nem biztos, hogy csinálnia kell, vagy valamit nagyon nem tesz jól, én legalábbis így gondolom.

– Hogy tapasztalja a többi színésziskolában folyó képzést, milyen színvonalúnak látja, egyáltalán mi a véleménye a hazai színészképzésről?
k. L. Hát, így általánosan nem tudok véleményt mondani, mert több szemszögből is lehet elemezni az ön által feltett kérdést. Ismerek nagyon színvonalas, és ismerek végtelenül rossz, igénytelen, pénzre hajtó tánc és színésziskolát, mindkettőre van példám. A mindenkori növendékek igazság szerint, a maguk belső igényszintjét keresik, tudatosan, nem tudatosan. Vannak ugyanakkor, akik megelégednek a kívülről látványos, ám belülről üres (tartalom nélküli) képzésekkel, sajnos nem egy ilyen növendékkel találkoztam az elmúlt több, mint egy évtized alatt. Nekünk. színészpedagógusoknak először is meg kell tanítanunk a növendéket, hogy van különbség a puliszka és a kacsasült közt (csak példának hoztam fel), vagyis a megélt és illusztrált, hiteles vagy elripacskodott színjátszás között. A mindenkori színészpedagógus dolga, hogy utat mutasson, vezesse és követelje meg a mennyiségi és minőségi munkát attól, aki erre a pályára szeretne lépni, mert ha nem ezt teszi, akkor gyenge, későbbiekben meghasonlott emberekké válnak, higgye el, sok ilyet láttam.

– Térjünk akkor a jelenre. Kikkel dolgozik együtt, milyen színházi tervek foglalkoztatják?
k. L. Az elmúlt covid-időszak minket is megviselt, művészileg, emberileg, gazdaságilag, most pedig ez az iszonyatos gazdasági zuhanás, drágulás tépázza kamaraszínházunkat. Ugyanakkor kialakult egy kicsi, de szakmailag erős team, akikkel reménykeltőbbé váltak az előttünk álló nem kicsi kihívások ők: Gunyecz Anna, Gergely Zsófia, Illés Tamás, Kovács Molnár József és Onix Lan színművészek, Rosenfeld Dániel Imre menedzser, Kárer László operatőr-vágó, Telegdy István, Bujnovszky Vanda, Pinke Éva és Győri Atilla fotóművészek. Ami pedig a színházi terveket illeti, legfontosabb hogy a repertoár darabjainkat tudjuk játszani, a jövőbeli tervek megvalósulása pedig a leendő támogatok függvénye. Muszáj reálisan látni a jelent és az abból levezetett jövőt. Amire legfőképp építünk, az a befektetet művészi munka.

– Önről köztudott, hogy rendkívül kreatív, mindig valami újat talál ki.
k. L. Megalkottuk a Magyarország jó hírnevét elősegítő kulturális hazai és nemzetközi produkciók tervezetét, most ennek a részletesebb kidolgozása zajlik, másrészt a Maxline Média igazgatójával, Maximilian Kristóffal új, államilag elismert szakképesítést adó képzéseket szeretnénk elindítani a közeljövőben, de színházi és filmes produkciókban is közösen gondolkodunk. Az igazgató úr és jómagam, hasonlóan látjuk az emberi és szakmai értékeket, ez pedig jó alap az együttműködéshez.

– Akkor kérnék egy pozitív végszót, ha már eddig a színházról beszélgettünk!
k. L. Természetesen, mi sem könnyebb. A mi szakmánk (amit színháznak hívunk) az egyik legszebb, legcsodálatosabb, legfelemelőbb pálya, hiszen örömöt, katarzist tud adni a mindenkori nézőknek, éppen ezért óriási a felelőssége annak, aki színpadra lép!

– Köszönöm az interjút.

Interjú: Cs. Pál.

Zárt tárgyalás

Máté Zsófia interjúja

A Kazán István Kamaraszínház 2021. december 4-én 18 órai kezdéssel Sartre Zárt tárgyalás című előadásával nyitja meg a színházi évadot, melynek helyszíne a Fészek Művészklub. A 70 perces előadás egyik színpadi próbája után lehetőségem nyílt a színművészekkel egy rövid interjút készíteni, amelynek keretében a művel, a próbákkal kapcsolatos tapasztalataikról, élményeikről kérdeztem őket.

M. Zs. A vírus okozta hosszú kényszerpihenő után a színészeknek egy speciális élmény volt újra színpadra állni.

Nagyon jó lesz újra közönség előtt játszani, úgy érzem, hogy maga az előadás mély és átütő hatást fog gyakorolni a közönségre, persze van még mit finomítanom a karakteremen, a játékon. – meséli Illés Tamás.

M. Zs. Sartre eredeti művét sokan ismerhetik, jelenlegi színpadi interpretációjában azonban némi változtatásra került sor. Ezen változtatások szükségszerűségére is kitértek a színészek.

Majdnem kétszer ilyen hosszú lett volna a darab, amit már eléggé nehéz lett volna a közönségnek átadni. Az eredeti mű igencsak hosszú és sok helyen a történetvezetés zaklatott. Így a szöveg nagyából fele eltávolításra került. Plusz hozzá jöttek olyan rendezői módosítások, amik az írói instrukciókban nem voltak, például a speciális mozgás – árulja el Kovács Domonkos.

M. Zs. Arra a kérdésemre, hogy hogyan lehet az 1944-ben íródott darab a ma embere számára érdekes, értékes szintén válaszoltak a színészek.

Maga a téma, amit közvetít, mindig is időszerű; a halál után mi várhat a lelkekre, van-e kiút a szenvedésből, vagy eleve elrendeltettünk? Számos kérdésünk vetődhet fel, ha arra gondolunk, hogy mi vár ránk a földi élet után. Ez a három jellem súlyos bűnöket követett el, s Sartre úgy gondol a pokolra, mint egy tökéletesen megtervezett, soha véget nem érő szenvedésre, amiből nincs megváltás, ha nem történik megbánás. – fejti ki Gunyecz Anna.

M. Zs. A színészek abban egyetértettek, hogy a darab témáját és mondanivalóját tekintve alapvetően nem gyerekeknek készült, így leginkább a felnőtt korosztálynak ajánlják.

Néha meg kell állni, hogy tükörbe nézzünk és számot vessünk magunkkal, az életünkkel. Erre manapság se ideje, se energiája, sem pedig motivációja nincs az embernek; ez a darab egyórányi lehetőséget ad erre. – hallhatjuk Gergely Zsófia ajánló szavait

M. Zs. Érdekességképpen megemlíteném, hogy a darab egy korábbi felvétele fellelhető az interneten, azonban az online verzió semmiképp sem ér fel az élő adás varázsával, így az érdeklődőknek azt javaslom, látogassanak el a Fészek Művészklubba egy valódi élményért. Mély, egyedi dramaturgia, szenvedélyes tiszta rendezés. Személy szerint mindenkinek jó szívvel ajánlom a darab megtekintését, hiszen azon túl, hogy segítségével mélyebbre merülhetünk az önismeretben, a színészvilág feltörekvő tehetségeit is láthatjuk egy szinte már klasszikusnak nevezhető darabban. Több részlet a darabról: www.kikszinhaz.hu weboldalon találhatók.

A kultúrában ritkán szükségből kell erényt kovácsolni!

Az élet megélése ugyanis maga az élet értelme, az élet kiélése pedig a magunk mögött hagyott élet lehetősége csupán.

Színházi mélyinterjú Kriszt László rendező-koreográfussal.

Cs. P. A Kazán István Kamaraszínház 16 éves fennállása alatt olyan közönségsikert arató előadásokat mutatott be, mint Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok, Edward Albee: Mese az állatkertről, William Mastrosimone: A pulóvergyűjtő, Sárdi Mária: Kislány a pokolban, Tadeusz Borowski: Nálunk Auschwitzban vagy a G. B. Shaw: Szent Johanna című művéből készült Magányos Johanna monodráma. Sartre Zárt tárgyalás című drámájával, gondolom, ezt kívánják folytatni.
K. L. Ha az értékkelbíróságot vesszük alapul, akkor igen, ha a közönségsikert, akkor nem feltétlenül. A közönségsiker ugyanis nem feltétlenül hordozza magában a művészi értékeket, mert közönségsikert arathat (s arat is) a közönséges, a vulgáris, a rossz példaképként állítása, a végtelen ripacskodás, stb. Láthatunk erre manapság is nem egy példát.

Cs. P. A Zárt tárgyalás Ön szerint miért időszerű?
K. L. A Zárt tárgyaláshoz hasonló irodalmi művek mindig időszerűek, maximum az adott társadalmi történések hol felerősitik, hol ellaposítják, ugyanis az emberiség nagy kérdései, mint „mi az élet értelme, mi módon teljesíthetjük be létünket, hogyan lehet erkölcsösen élni”, stb. mindig ott feszülnek az egyén és a közösség, az egyén és a társadalom közt. A most elhúzódó járvány pedig akarva-akaratlanul felerősítette ezeket a kérdéseket.

Cs. P. Akkor ez tudatos darabválasztás volt!
K. L. Igen, teljes mértékben. A lassan két éve velünk lévő járvány rendkívül megviselte a mindenkori kultúrát, ezen belül a színházat, s mivel a színházat (mint mindent) emberek csinálják, hihetetlen egzisztenciális, morális és pszichés terheléssel, kihívással szembesültek. Az előadás éppen a megélt életek megélését, vagy kiélésének kérdéseit tárja a néző elé. Az élet megélése ugyanis maga az élet értelme, az élet kiélése pedig a magunk mögött hagyott élet lehetősége csupán, tehát nagyon nem mindegy, hogy melyiket teljesiti, melyikkel azonosul az ember!

Cs. P. Az önök társulatát hogy érintette a pandémia?
K. L. Akárcsak a többi, államilag finanszírozott vagy magán társulatot, rendkívül megviselte a járvány, magán színházként minket talán sokkal jobban. Az emberek visszahúzódtak, minimalizálták a kapcsolatukat az élő kultúrával, az egész áthelyeződött az online térre. Természetesen az virtuális tér nem azonos az itt és most művészeti élményével, és ezzel a paradox helyzettel nem is tud nagyon mit kezdeni a szakma.

Cs. P. Mindezek ellenére Önök új színházi weboldallal rukkoltak elő, színészeket keresnek a társulatukba, új showműsor, a „New Orleans-tól a Boadway-ig” énekes és táncos casting és a Magyarország jó hírnevét erősítő programsorozat felhívást tettek közzé.
K. L. A kultúrában ritkán szükségből kell erényt kovácsolni! Amikor nincs fegyver, pénz, paripa, akkor kell a művészi kreativitás felé fordulni, s az emberi tényezőkre helyezni a hangsúlyt.

Cs. P. Mit ért ez alatt?
K. L. A volt színész növendékeim, akik ma már inkább kollégák, ugyanúgy magukon érzik ezt a több éve fennálló lehetetlen helyzetet, ezért kreatív részt vállalnak a színházcsinálás nem könnyű feladatából, s kezdéséként összehoztak egy új színházi weboldalt, a kikszinhaz.hu-t, ami egyébként a Kazán István Kamaraszínház rövidítéséből jött létre. A színész castingot azért hirdettük meg, mert nagyon sok, képzett, jó színész nem tud színpadra kerülni, mert egyszerűen nincs lehetőégük. A Fészek Művészklubban, ahol működünk, mi megteremtjük az alapvető színházi körülményeket (dramaturgia, rendezés, próbahely, a szakmai fejlődést stb), a csatlakozni kívánó színész kolléga pedig adja a tudását, a munkáját, hozzájárul, segíti fenntartani és fejleszteni a kamaraszínházat, mert csak közös erőfeszítéssel lehet a felszínen maradni, a színész pedig csak a színpadon színész. Lassan át kell állitani azt a gondolkodást, miszerint én színész vagyok, nekem mindent tegyetek a fenekem alá! Ez csak akkor lehet igaz, amikor az adott színész már befutott, de addig el is kell tudni érnie úgy, hogy az alatt az idő alatt még fejlődnie is kell! A 2022-es show műsor énekes-táncos castingunkkal, a „Gershwin Show” és a „Musical Pódium” zenés sorozatát fogjuk folytatni. A „Magyarország jó hírnevét erősítő programsorozat” online közzétételét az tette szükségessé, hogy ezedig nem sikerült a szokásos csatornákon eljuttatni a kultúrpolitika felsővezetéséhez, pedig mind a magyarországi, mind pedig a nemzetközi kulturális programok komoly művészeti értékeket képviselnek. Abban bízunk, hogy felfigyel rá a magyar és a nemzetközi gazdasági elit, hiszen a kultúra is egyfajta üzlet, pláne ha egyedi, új, és különlegest képvisel.

Cs. P. Milyen gondolatokat osztana meg a kultúráról az olvasókkal?
K. L. A színházban (de ez igaz a mindenkori kultúrára is) azt szoktuk mondani, hogy vagy emlékezetest, vagy maradandót kell alkotni, a többi úgyis a kukában végzi. Jelenleg kb. 80%-a kukában végzi, s hiába a Magyar Kormány nagyvonalú támogatása, ha nincs, egyfajta értékmérő kontroll. Ami pedig a színházat szertő vagy művelő fiatalokat illeti, munka, kitartás, áldozathozatal, elmélyülés nélkül nem lehet magasszintű a művész; közepes igen, de annak mi értelme? A legtöbb színházat választó fiatal, idővel abbahagyja, elfordul a közepes, a színvonal nélküli, értéknélküli megélhetési létmód felé, hiszen a világ is többnyire ezt preferálja, s az életük (színházi) álma ugyanúgy szertefoszlik, mint majd a későbbi vágyaik. Ugyanis ahhoz, hogy az életben elérjük a vágyainkat, álmainkat, az adott területen nagyon magas szintet, színvonalat kell elérni, s ahhoz ugyanazok a képességek kellenek. Ha ezek a tulajdonságok nem fejlődnek, nem fejlesztik folyamatosan, akkor a személyiségük mint merítés üres lesz, nem lesz mit kivenni önmagukból a későbbiekben!

Cs. P. A végére hagytam azt a kérdést, hogy kikkel dolgozik együtt és mik a jövőbeli tervei?
K. L. A kérdést köszönöm, hiszen én egyedül semmire sem lennék képes. Gunyecz Anna, Gergely Zsófia, Illés Tamás színészek, Rosenfeld Dániel Imre kulturális menedzser, Kárer László operatőr-vágó és Telegdy István fotós képzik a jelenlegi magot, de éppen ezt a kört szeretnénk bővíteni! Ami pedig a felhívásainkat és a jövőbeli művészeti terveinket illeti, azokat meg lehet tekinteni a www.mindenamiszinhaz.hu és a www.kikszinhaz.hu weboldalainkon! Mi mindenesetre tesszük a dolgunkat, hiszen a színházat vagy szívből csinálja az ember, vagy sehogy!

Cs. P. Köszönöm a beszélgetést!