GERSHWIN BALETT

A Gershwin Balett 2009-ben alakult és olyan táncosoknak kíván lehetőséget nyújtani, akik egyrészt már képzettséggel rendelkeznek, másrészt nem tudtak elhelyezkedni. Mivel együttesünk viszonylag fiatal, egylőre nem rendelkezünk állami támogatásokkal. A tánc formanyelvünk klasszikus balett alapokra épít, de más formanyelvet használ, mint amit idehaza megszoktak a táncosok. Lényegében Bob Fosse, Jerome Robbins vagy George Balanchine koreográfusok formanyelvét használjuk. Soha rosszabb példaképeink ne legyenek, mint ők. A fentiekből következik, hogy olyan táncosok jelentkezését várjuk, akiknek a megélhetése biztosított, tudnak velünk délelőtt tréningezni, délután próbálni, természetesen nem minden nap. Cserébe tréninget és színpadon való megjelenést biztosítunk, szakmailag magas színvonalon.
A Gershwin Balett Stúdió egy olyan klasszikus tánc alapokra épülő táncstudió, amely várja a tanulni vágyókat és a képzett táncosokat táncegyüttesébe.
Művészeti vezető: Kriszt László rendező-koreográfus
Jelentkezés e-mailben: gershwinbalett@gmail.com kapcsolat@kikszinhaz.hu
Kérjük, hogy a jelentkezéshez küldd meg részünkre motivációs leveledet és fényképes szakmai önéletrajzodat.
Kriszt László Gershwin-koreográfiák:
1991- 1993 New Orleans-tól a Broadway-ig I. II. III.Gershwin zenére – táncjáték (Béke Orfeum)
1993 Gershwin: Egy amerikai Párizsban – variáció (Budai Parkszínpad)
1993 Gershwin: Porgy És Bess – táncvariáció (Budai Parkszínpad)
1996 New Orleans-tól a Broadway-ig – táncrevü Gershwin zenére (Komplex Dance Stúdió)
1996 Komplex Táncesték Gershwin zenére (Komplex Dance Stúdió)
1996 Tánc Etűdök Gershwin-re – táncjáték (Komplex Dance Stúdió)
1996 – 1997 Gershwin Variációk (Vörösmarty-tér, Art Café)
2003 Gershwin: Variációk Gershwin-re (Komplex Dance Stúdió)
2010 Gershwin: F-Dúr zongoraverseny – A dallam születése