csatlakozz társulatunkhoz!

Ez a tényállítás napjainkban talán még igazabb, hiszen nagyon sok színész nem tud méltó módon a pályára kerülni, a meglévő színházi státuszok szűkössége miatt. Mit tehet ilyenkor egy elhivatott, lelkéből dolgozó színész? Ha nem tud megmutatkozni a színpadon, akkor nem fogják látni olyan szakemberek -producerek, rendezők, koreográfusok – akiktől a kiugrási, bemutatkozási lehetőséget kapná. Jelenleg a végzett színészek többség vergődik egy ideig, majd feladja, a másik fele kiégve, elszürkülve megragad a pálya szélén, a kiugrási, megmutatkozási lehetőség legkisebb esélye nélkül. A probléma sokrétű, a megoldást pedig nem mi találtuk ki, hanem külföldi példákat átvéve szeretnénk idehaza elsőként bevezetni. De mielőtt kifejtenénk a felhívásunk részleteit, fontosnak tartjuk megosztani azokat a tendenciákat, amelyek elvezettek ahhoz, hogy olyannyira sok tehetség lemorzsolódik a színházi pályáról.

Elsőként meg kell említenünk, hogy mind az úgynevezett OKJ-s, mind az egyetemi képzési rendszert követően, kevés kivétellel, abbahagyják az önképzést, s leginkább csak várják a „sültgalambot”. Ez azonban nehezen elképzelhető a zenészek, vagy a táncosok világában, hiszen ők folyamatosan gyakorolnak. Amikor olvasod ezeket a gondolatokat, tedd fel a kérdést: ismerek olyan színészkollégát, aki naponta gyakorolna például beszédtechnikát, vagy énekórákra, táncórákra jár? Pedig például a beszédtechnikának olyannak kellene lennie a színésznek, mint egy táncosnak a mindennapi balettóra. Mára olyan mélyre süllyedt a színész szakma, hogy a kereskedelmi tévécsatornák olcsó, képzetlen amatőröket alkalmaznak, s valljuk be, erről mi is tehetünk – az egész színházi szakma. Azt a summás gondolatot szeretnénk megosztani (külföldi példák alapján) a hazai színész társadalomban szereplőkkel, hogy a személyiség, az individuum fizikai és szellemi fejlődése nélkül nem létezik szakmai fejlődés. Ehhez csak a munkával megalapozott tanulás vezethet – a többre, jobbra, értékesebbre való törekvés. A befektetett munka áldozattal, szenvedéssel, lemondással, kitartással jár, hogy egy minőségileg magasabb szintet érhessünk el. John F. Kennedy híres mondása („Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.”) színházi világunkra applikálva így szól: „Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a színház, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a színházért.”.