csatlakozz társulatunkhoz!

PREAMBULUM

Egy színész csak a színpadon színész, egyébként ugyanolyan átlagember, mint bárki más.

Ez a tényállítás napjainkban talán még igazabb, hiszen nagyon sok színész nem tud méltó módon a pályára kerülni, a meglévő színházi státuszok szűkössége miatt. Mit tehet ilyenkor egy elhivatott, lelkéből dolgozó színész? Ha nem tud megmutatkozni a színpadon, akkor nem fogják látni olyan szakemberek -producerek, rendezők, koreográfusok – akiktől a kiugrási, bemutatkozási lehetőséget kapná. Jelenleg a végzett színészek többség vergődik egy ideig, majd feladja, a másik fele kiégve, elszürkülve megragad a pálya szélén, a kiugrási, megmutatkozási lehetőség legkisebb esélye nélkül. A probléma sokrétű, a megoldást pedig nem mi találtuk ki, hanem külföldi példákat átvéve szeretnénk idehaza elsőként bevezetni. De mielőtt kifejtenénk a felhívásunk részleteit, fontosnak tartjuk megosztani azokat a tendenciákat, amelyek elvezettek ahhoz, hogy olyannyira sok tehetség lemorzsolódik a színházi pályáról.

Elsőként meg kell említenünk, hogy mind az úgynevezett OKJ-s, mind az egyetemi képzési rendszert követően, kevés kivétellel, abbahagyják az önképzést, s leginkább csak várják a „sültgalambot”. Ez azonban nehezen elképzelhető a zenészek, vagy a táncosok világában, hiszen ők folyamatosan gyakorolnak. Amikor olvasod ezeket a gondolatokat, tedd fel a kérdést: ismerek olyan színészkollégát, aki naponta gyakorolna például beszédtechnikát, vagy énekórákra, táncórákra jár? Pedig például a beszédtechnikának olyannak kellene lennie a színésznek, mint egy táncosnak a mindennapi balettóra. Mára olyan mélyre süllyedt a színész szakma, hogy a kereskedelmi tévécsatornák olcsó, képzetlen amatőröket alkalmaznak, s valljuk be, erről mi is tehetünk – az egész színházi szakma. Azt a summás gondolatot szeretnénk megosztani (külföldi példák alapján) a hazai színész társadalomban szereplőkkel, hogy a személyiség, az individuum fizikai és szellemi fejlődése nélkül nem létezik szakmai fejlődés. Ehhez csak a munkával megalapozott tanulás vezethet – a többre, jobbra, értékesebbre való törekvés. A befektetett munka áldozattal, szenvedéssel, lemondással, kitartással jár, hogy egy minőségileg magasabb szintet érhessünk el. John F. Kennedy híres mondása („Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a hazád, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért.”) színházi világunkra applikálva így szól: „Ne azt kérdezd, hogy mit tud érted tenni a színház, hanem azt, hogy te mit tudsz tenni a színházért.”.

SZAKMAI HÁTTÉR, RÉSZLETEK

A Kazán István Kamaraszínházat 2006-ban alapítottuk a Fészek Művészklubban. Szakmai célként a hazai és egyetemes színházi kultúra közzétételét, színpadi adaptációk értékteremtő bemutatását, új, egyedi, különleges előadások színrevitelét tűztük ki. Ezek a célok mind a mai napig nem változtak. Azt szoktuk mondani, két értelme lehet egy színpadi alkotásnak: vagy emlékezetest, vagy maradandót létrehozni, a többi úgyis a feledés homályába vész. Ha azok közé tartozol, akik nem szeretnék feladni a színészi álmaikat, ha tudsz és akarsz azért tanulni és dolgozni, hogy színpadra kerülhess, akkor keress meg bennünket! Nálunk tanulhatsz és kiteljesítheted a tehetségedet! (Gyakorlati egységek: beszéd-kommunikáció, színészmesterség, tánc-mozgáskultúra, próbák, darabokban való bemutatkozás)

CSATLAKOZÁS ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS MENETE

A társulathoz való csatlakozás és az együttműködés önkéntes és az alábbi feltételekkel teljesül

  • bemutatkozó motivációs levél megküldése (kapcsolat@kikszinhaz.hu)
  • felvételi meghallgatáson való részvétel
  • tagsági díj befizetése (a kamaraszínház jelenleg önfenntartó, a tagok tartják fenn, ezzel teremtenek lehetőséget a tanulásra, fejlődésre és új darabok bemutatására.)
  • személyes részvétel a hétvégi (szombat-vasárnap) és egy hétköznap délutáni gyakorlati foglalkozásokon, a próbákon és a későbbi előadásokon
  • mi megteremtjük a próbalehetőséget, próbatermet a szakmai tovább fejlődést, a szakmai tanulást, a dramaturg és a rendezői hátteret

Jelenleg magán színházként működünk, és a következő években terveink közt szerepel a hivatalos színházi státuszba kerülés. Ha ismersz színészeket, táncosokat, díszlet- és jelmeztervezőket, grafikusokat, színházi fotósokat, színházi újságírókat, akkor szólj nekik, gyertek el együtt a felvételi meghallgatásra!

Eddigi prózai és zenés előadásaink
(a teljesség igénye nélkül)

PRÓZA

  • William Mastrosimone: A pulóvergyűjtő
  • Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok
  • Jean-Paul Sartre: Zárt tárgyalás
  • Sárdi Mária: Kislány a pokolban (holokauszt monodráma)
  • Tadeusz Borowski: Nálunk Auschwitzban (holokauszt monodráma)
  • G. B. Shaw Szent Johanna című műve nyomán: Magányos Johanna
  • William Shakespeare: Szentivánéji komédia
  • Edward Albee: Mese az állatkertről

ZENÉS PRODUKCIÓK

  • Musical Pódium
  • Gershwin Show
  • Zana nélkül mit érek én

Tervezett prózai, zenés és filmes előadások, produkciók

  • Varázsváros szórakoztató műsor (kereskedelmi televíziós megvalósítás)
  • Auschwitzi vádbeszéd (A nürnbergi vádbeszéd nyomán)
  • Egy áldott hang tragédiája (Mario Lanza élete – opera monodráma)
  • Hollywood-nak született (Brigitte Bardot élete – zenés monodráma)
  • A zene sodrásában (Mari a Malibran élete – opera monodráma)
  • Olivér kalandjai (zenés magyar mesejáték)
  • Messziről jöttem (Édith Piaf élete – zenés monodráma)
  • Három napig magyar (Puczi Béla emlékére)
  • Isten pere (a film színpadi adaptációja)
  • Cole Porter Show (táncos-zenés show műsor)
  • Gershwin Gála (táncos-zenés show műsor)

Tervezett nemzetközi projektek

  • Gershwin Story (kétrészes modern balett)
  • Mindörökké királynő (zenés dráma)
  • A zene sodrásában (Maria Malibran élete – opera)
  • Egy áldott hang tragédiája (Mario Lanza élete – opera)
  • Klímavédelmi Táncprojekt: A két kislány története (mese balett); A káosz (modern balett)
  • Népek – Nemzetek – Kultúrák (nemzetközi kisebbségi fesztivál)
  • Az utolsó előtti vacsora (nagyjátékfilm)

Jelentkezz, ha...

…a színház a szíved és lelked

…vállalod a konzisztens jelenlétet

…nem ijedsz meg a kemény munkától

…azonosulni tudsz az értékeinkkel

Mottónk

A színház nem cél, hanem eszköz arra, hogy többé, jobbá és értékesebbé válhassunk – mennyiség helyett minőséget, látvány helyett tartalmat, erély helyett erényeket alkossunk.

Értékeink