KISLÁNY A POKOLBAN

HOLOKAUSZT MONODRÁMA

Alkotók

Kislány: Budai Tünde / Szabó Eszter / Dombrádi Alina / Gunyecz Anna

Írta: Sárdi Mária

Drematurg-rendező: Kriszt László

Grafika: Pásztor Attila

Videó-vágás: Kárer László

Fotó: Telegdy István, Győri Atilla, Pinke Éva, Bujnovszky Vanda

Fény: Galambos Zoltán

Zene: Secret Garden

Művészeti menedzser: Rosenfeld Dániel Imre

„Kora délután volt, amikor megérkeztünk. A láger kapujában akkor zenekar játszott, csupa csíkos ruhás nő. Gyerek fejjel úgy gondoltam, ahol zenével fogadnak, az nem is lehet olyan rossz. Rosszul gondoltam.”

Második világháború, Magyarország, Budapest. A zsidókat gettóba zárják, vagy Németországba hurcolják.

Az élet úgy adta, hogy Sárdi Mária és Kertész Imre gyerekként együtt voltak a bergen-belseni koncentrációs táborban. Majd ötven évvel később, 2002-ben, a „Kislány a pokolban” című napló együtt szerepelt a Nobel díjra jelölt művek közt Kertész Imre „Sorstalanság” című könyvével.

Ritkán adatik meg, hogy egy monodráma, pláne egy holokauszt monodráma, 15 évig legyen színpadon, egy kicsi kamaraszínház repertoárján. A másfél évtized alatt sok kolléga külső segítő munkája, kitartása kellett ahhoz, hogy színpadon maradhasson a megtörtént eseményekből készült színpadi adaptáció. A holokauszt monodráma mondanivalója nagyon tiszta és világos volt: egy 15 éves kislány vészkorszak alatti szenvedésein keresztül elmondani, megmutatni a 600 ezer magyar és a 6 millió zsidó ember elhurcolását, jogaiktól való megfosztását, kínzását, megölését. Mindez mementóként álljon itt előttünk, s okuljon belőle az emberiség!

„A Kislány a pokolban holokauszt monodráma premierje 2006 őszén volt a Fészek Művészklub kupolatermében. Budai Tünde színésznő volt az első szereposztás, aki közel 7 évig alakította, magas művészi színvonallal, őt követte Szabó Eszter színésznő aki kimagasló szakmaisággal alakította a főszerepet, majd Dombrádi Alina színésznő vette át a szerepet és emlékezetes alakításának tapsolhatott a közönség, legvégül Gunyecz Anna színésznő vitte tovább a szerepet, hitelesen, méltó módon képviselve a monodráma művészi nívóját, mondanivalóját. Az elmúlt 15 év alatt több mint hetvennégyezren látták az előadást. A monodráma dramaturg-rendezőjeként megköszönöm mind a négy szereposztásnak a kiváló szakmai és emberi hozzáállást, azt gondolom, nélkülük nem lett volna ilyen sikeres ez a felemelő monodráma. Megtiszteltetés volt velük dolgozni! Köszönet!” (Kriszt László rendező)

Előadásaink helyszínei

Fészek Művészklub, Mezőtúr, Rétság, Debrecen, Sopron, Berekfürdő, Gyöngyös, Dohány utcai Zsinagóga, Kálvin téri Református templom, Pestszentlőrinci Református Missziós ház, Spinoza Ház, Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsésztudományi és Hittudományi Kar díszterem, Scheiber Sándor Gimnázium, Miskolci Lévay József Református Gimnázium, Bénye-Jókai Klub, Monori Vigadó, Kápolnásnyék, Enese, Budai Középiskola, Ferencvárosi Művelődési Központ és Színház, Goldmark terem, Sola Scriptura Teológiai Főiskola, Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, Aszódi Baptista Gyülekezet.