komplex dance stúdió

Vezető tanár: Kriszt László korográfus, táncoktató

A Komplex Dance Stúdió 1983-ban alakult, s mára az egyik legrégebbi és működő budapesti tánciskolává vált. A tánciskola közel 45 éve alatt többszáz színész, énekes, táncos tanult, kapott értékkel bíró táncképzést. Képzésünk klasszikus jellege, a munkára és a tiszta (balett és jazz) tánctechnikára való törekvése mit sem változott. A tánctréningjeink stretchinggel (nyújtás) kezdődnek, majd törzsizom erősítéssel folytatódnak, s ezután kezdődik vagy a balett vagy a jazz táncóra. A tiszta tánctechnika elsajátítása azzal kezdődik, hogy felmérjük, megismerjük saját fizikai adottságainkat, megfogalmazva életkorunkat, lelki és szellemi adottságainkat, s legfőképp azon motivációt, amely végülis elvitt minket egy tánciskolába, vagyis hogy mi a célunk azzal, hogy táncművészetet tanulunk. A magániskolákba járók túlnyomó többsége letett arról, hogy pusztán balett táncosok legyenek, de a táncművészet számtalan más területet kínál, amelyekről nem lehet lekésni. Ilyen például az egészséges fizikai állapot megszerzése, hiszen egyedül a tánc képes teljes egészében átmozgatni, fejleszteni, erősíteni a komplex izomzatot, de megemlítenénk azon fiatalokat, akik zenés színészekké szeretnének válni, vagy a prózai- és énektudásuk mellé szeretnének értékkel bíró mozgáskultúrát megszerezni. Természetesen a táncművészet sokkal több, mint fizikai erőkifejtés, hiszen a táncművészet az egyik legmagasabb szintű mozgásforma, ahol nem elég pusztán a fizikai erőkifejtés, hanem bevonni, alkalmazni kell az ember szellemi és lelki habitusát. A táncművészetben a táncos teste olyan, mint zenésznek a hangszer, vagy a színésznek a beszéd. 

A táncos a testén keresztül közöl, közvetít. Ennek elsajátítása igen nehéz, de nem lehetetlen. Egy motivált növendék és egy jó tanár, csodákra képes. Egy valami nem spórolható meg a tánctudás megszerzésének intervalluma alatt: a mennyiségi és minőségi fizikai és szellemi munka. E komplex igénybevétel miatt akarnak egyre kevesebben táncosokká válni vagy elsajátítani a táncművészet (balett vagy jazz) valamelyik ágát. Az előbb említett két táncművészeti stílus adta viszont többek közt Bob Fosse (All That Jazz, Kabaré film), Jerome Robbins (West Side Story) George Balanchine (Tűzmadár, Szentivánéji álom, Orpheus, Don Quijote színpadi balett) koreográfusokat, akik a legnagyobb hatást váltották ki munkáságukkal, s akik tánctechnikáit közvetíti a Komplex Dance Stúdió. A résztvevők a képzés egyik napján klasszikus balett, másik alkalommal klasszikus jazz táncórán sajátítják el a táncművészet alapjait. Képzésünkre folyamatosan lehet jelentkezni. A jelentkező beáll és végigcsinál egy órát, hogy otthon egyedül vagy a hozzátartozóival el tudja dönteni, szeretne-e nálunk tanulni.

Kurzusnapok: hétvégente

 Jelentkezés: fényképes bemutatkozó jellegű motivációs levéllel

kapcsolat@kikszinhaz.hu
+36 70 257 0999