MAGÁNYOS JOHANNA

MONODRÁMA

Író: G. B. Shaw

Dramaturg-rendező: Kriszt László

Johanna: Gunyecz Anna

Grafika: Kárer László

Fotó: Bujnovszky Vanda

„Most már tudom, hogy Isten elhagyatottsága az ő ereje: hát az én elhagyatottságom is az én erőm lesz ezentúl; jobb egyedül lenni Istennel; az ő barátságában sohasem fogok csalódni, sem az ő tanácsaiban, sem az ő szeretetében. Bízni fogok az ő erejében vakon, vakon, bízni fogok benne mindhalálig.”

„Az Ő útjait mi nem ismerjük. Isten akarata az, hogy a tűzön át térjek meg hozzá! Mert én az Ő gyermeke vagyok! Ti pedig nem vagytok méltók rá, hogy köztetek éljek! Ez az utolsó szavam hozzátok.”

A premier 2008. december 29-én volt a Fészek Művészklub–ban. A premiert Szabó Zsuzsanna játszotta, azt követően Andrádi Zsanett vette át a szerepet, majd 2011-2012-ben Fantoly Nikolett előadásában láthatták, később, 2012 decemberétől pedig Ripli Zsuzsanna közreműködésében. 2017-től egy másik tehetséges színésznő, Dombrádi Alina vette át ezt a jelentős szerepet, 2022 őszétől egy szintén fiatal és tehetséges színésznő, Gunyecz Anna előadásában lesz látható az előadás.