Személyiségfejlesztő és önismereti kurzus

12 ALKALMAS KURZUS

BECSATLAKOZÁSSAL!

Kurzusvezető: Kriszt László rendező, teológus, lelkigondozó

A jelenlegi, egyre nehezedő társadalmi és recesszív gazdasági körülmények nem kedveznek semmilyen önismereti, kommunikációs és kulturális képzésnek. Nem, mert az emberek többségének kisebb gondja is nagyobb, minthogy önmagát képezze, vagyis a jövőjébe invesztáljon időt, energiát és anyagiakat. Természetes reakció, hogy az ilyen súlyos helyzetekben az ember egyrészt befelé fordul, másrészt veszít az aktivitásából, egyfajta defenzívába menekül.

Ugyanakkor sajnos ettől még a külső és belső problémák megmaradnak, s ezek kezelése, megoldása egyre jobban maga alá temeti az individuumot. Tehát pont ilyenkor, ilyen helyzetekben javasolt és szükséges önmagunk rejtett és új szellemi és érzelmi tartalékait felfedezni, megtalálni. „Aki fát ültet, az a jövőt épít”. A mi esetünkben a fa mi magunk vagyunk, szellemi és lelki adottságainkkal, azok végtelen lehetőségeivel.

Kriszt László kurzusvezető

A személyiségfejlesztő-önismereti kurzus gyakorlatorientált, amelyben a résztvevők kibontják, felszínre hozzák, megismerik saját személyiségjegyeiket, azok negatív és pozitív rétegeit. Az önismereti gyakorlatokon keresztül mélyebben megismerik az individuális adottságaikat, azok végtelen lehetőségeit. Ajánljuk mindazoknak akik, vezető pozíciót töltenek be vagy szeretnék önmagukat kiteljesíteni, megvalósítani.

Kurzusnapok: hétvégente

Ajánlott korosztály: 18-55 év között

Kurzusvezető: Kriszt László

A jelentkezéshez kérjük küldd el fényképes bemutatkozó leveled!

kurzus@kikszinhaz.hu
+36 70 257 0999